A fiatal deguk hamar szelidülnek, hogyha megértőek és türelmesek vagyunk hozzájuk. A vadonban a legnagyobb veszélyt a madarak jelentik számukra. Ezért éppen nem szabad felülről felvenni, mert ők ösztönösen félnek a madaraktól, és ha felülről megfogjuk, olyan, mintha egy ragadozó madár elfogta volna őt. A kézhez szoktatást, mindig ketrecen kívül kezdjük. Engedjük, hogy megszagolgassanak, de vigyázzunk, nehogy megharapjanak! A deguk igen erőset tudnak harapni, ezért jobb nem szórakozni azzal, hogy ki-be dugdossuk az ujjunkat nekik. Ha szeretnénk tudni, mikor bízik meg bennünk, mindig kínáljuk meg őt egy kis szotyival, ha elveszi, akkor már megbízik bennünk. A deguk egy idő után felismerik a gazdájukat, főként a hangjukról. Ha a kis degu már nem fél tőlünk, nem szalad el, sőt inkább kis csipogással üdvözül, megpróbálhatjuk kézbe venni. Tegyük mellső lábaihoz a kezünket, hadjuk, hogy felmásszon a kezünkre. Ha félne, hagy menjen le, ne kényszerítsük arra, hogy a kezünkbe kell maradnia. Pár nap múlva tudni fogja, hogy nem bántsuk, és örömmel fogja kísérni, mikor kivesszük, és játszunk vele.